Brüsszel - 3. nap
Brüsszeli tartózkodásunk legünnepélyesebb része. A Belga Parlament meglátogatása. Ki hitte volna, hogy ebbe a pompás palotába beengednek ennyi gyermeket?
Meghívónk, Danny Pieters, a Belga Szenátus elnöke jelezte: már ismeri a csapatot, a tavaly november 19-én a Házelnök csere alkalmából jelen volt a Budapesti Parlamentben, szívébe zárt mindannyiunkat, a meghívásunk aznap hangzott el először. A bizalom nagyszerű jeleként beléptetésünkhöz nem kell sem személyi, sem útlevél, nem motoznak, nem gyanakodnak. Ez a többi alkalmazottat is feldobja, mindenki mosolyog, a Parlament ma az Ünnep Háza, amelyben a Filisek egy rögtönzött gyűlésen megszavazzák, hogy mindenki Boldog.
Fényképezni szigorúan szabad, mindkét gyűlésteremben mesélnek (angolról Babos Juditék fordítanak). Rögtönzött hangversenyünkön a zenekar állva játszik, a kórus a főlépcsőt lepi el. A köszöntőbeszédekben kiderül, hogy az épület történetében első alkalommal énekel kórus, hogy küldetésünk: Gyermekhangok Európáért - a lehető legsikeresebb vállalkozás. Sógor Csaba képviselő is jelen van, nagy áttörésnek nevezi jelenlétünket az EU és a Belga Parlamentekben. Az állófogadáson rántottáskifli, ivólé, székelyruha, pamlagokon üldögélő kicsi- és nagyfalusiak. Régi arcok: a Belga Nagykövet, a Magyar Parlament alelnöke, Havas atya, barátaink.
Közös fénykép, aztán vissza az állomásozó buszokhoz, a két napja ismerős templom mellé. Utolsó csoportképünk itt készül ragyogó verőfényben.


Hamar filipóló, irány a Hangszermúzeum. Nem késhetünk, mert 5-kor zár. Kár lett volna kihagyni, bár alig áll a lábon a társaság. A bejáratnál fülhallgatókat osztanak, azzal indulás a 4 emeletnyi kiállítótermekbe. Üveges vitrinekben látható keleti, afrikai, európai régiségek előtt csatlakoztathatják fülhallgatóikat 5 lyukacska valamelyikébe, máris hallható az illető hangszercsoport hangfelvétele. A tekerőlantos pult előtt tolongás: "Hallgassátok, ez magyarul énekel!" Kár, hogy már 5 óra.
A váratlan hírre, miszerint a Főtéren csak 15 percnyi időt engedélyeznek, azt is hangszerek nélkül, döntünk: filipólós nótázást tartunk, néhány kedvenc népdalunkkal, az idegenekből Alouette, Brüderlein, El vito. A hangszeresek is beállnak, az nyer, aki rendesen járt kórusra. Cseng a tér, ünneplő közönség, kacagva éneklő Fili. A délután már bevásároltak, sétáltak, lehet most nekikészülni turnénk legkiadósabb utazásának: Brüsszel-Bécs = 1150 km. A lányok beosztják maguk között az ülések közti folyosót, megegyeznek: 4 óránként cserélik helyeiket. Így hosszas búcsúzás után újdonsült brüsszeli barátainktól (Péter, Zsolt, Gábor, Zsuzsa) fél 10 körül egy hosszú autóalagúton elhagyjuk Brüsszelt, Belgiumot, indulunk Kelet felé - hazafelé.
Lejegyezték: HSék
EN

















