Hangverseny Győrött
2011. szeptember 15-én a Gyermekfilharmónia Győrött lépett fel a Széchenyi téren a Bencés templom előtt. A koncert megszervezését és a gyermekek elhelyezését a győri Liszt Ferenc Zeneiskola munkaközössége vállalta fel.
Kora délután, budapesti búcsúzkodás és integetés után a Fili Győrbe utazott. Rövid utazást követően a lelkes csapatot a Liszt Ferenc Zeneiskola fogadta finom harapnivalókkal és üdítőitalokkal. A koncert előtti felkészülés a zeneiskola belső udvarában történt, a kórus ott melegített a fellépésre. A koncert a Bencés templom bejáratánál, a Széchenyi téren került megrendezésre. Majd kétezer ember, régi ismerősök, győri barátok, vendégfogadó szülők és gyermekek népesítették be a nézőteret.
A zeneiskola igazgatónője, Szakács Erika és a városi önkormányzat kulturális bizottság elnöke, Rózsavölgyi László köszöntő gondolatai után felcsendült a Parasztkantáta, majd 3 nyelven adták elő az Örömódát. Ezt követően több nyelven csendültek fel gyermekdalok Európa számos országából és természetesen nem maradtak ki a magyar huszárdalok sem. Zárásul a szózat és a székely himnusz hangzott el, majd a Fili a Radezcky induló zenéjére vonult le, osztogatta szét zászlócskáit az ünneplő közösség aprajának, nagyjának. A koncert sikerére a Fili annak fényében különösen büszke lehet, hogy a közönség soraiban a zeneiskola vagy 50 tanára és sok zeneértő, koncertlátogató hallgató ült.
A filis gyermekek és kísérőik rengeteg régi ismerőssel találkozhattak, a koncert után még órákig beszélgettek. A fogadó családokhoz történő elosztás után a gyerekek elvonultak pihenni, hogy erőt gyűjtsenek a nagy európai utazáshoz.
A Fili ezúton is köszöni a győriek vendégszeretetét és szervezők odaadó munkáját!
Holnap, csütörtök reggel 171 fő indul Mühldorfba: 145 filis, 9 kísérő, 7 gépkocsivezető, egy honlapkészítő, egy orvosnő és négy szervező Budapestről.
B.G.
EN
















